udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 112 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-112

Névmutató: Bajnai Gordon

2006. július 10.

Példátlan mértékű hatalomkoncentráció és a minisztériumok parancsvégrehajtókká degradálása jellemzi Gyurcsány Ferenc kormányalakítását. A miniszterek súlytalan politikusok, másrészt létrejön a kormánytól tulajdonképpen független hatalmi központ. Ennek van történelmi előképe, 1945 és 1990 között ugyancsak statisztaszerepe volt a minisztertanácsnak, s a Politikai Bizottság kormányzott.  Ma nem Központi Bizottságnak hívják a hatalmat gyakorló testületet, hanem – mondjuk – igazgatótanácsnak.  Gyurcsány Ferenc legfőbb fegyverhordozója Szilvásy György lesz, a régi barát, akinek emlékezetes szerepe volt abban, hogy Gyurcsány cége, az Altus Rt. különös trükkökkel megszerezte a Szalay utcai képviselői klubot. Gyurcsánnyal együtt tagja volt a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vezetésének. Kis szépséghiba, hogy Szilvásynak nincs közigazgatási gyakorlata. Jelentős szerephez jut a korábban leváltott pénzügyminiszter, Draskovics Tibor is. Ő az államreform-bizottság vezetője.      A Kormányzati Szolgáltató Központ vezetője Szetey Gábor lesz, eddig a Philip Morris argentínai egységének személyzeti vezetője volt. A jövőben a minisztériumi dolgozók fizetése, a tárcák működéséhez szükséges anyagi és tárgyi eszközök beszerzése, felügyelete tartozik hozzá. Ő egyébként államtitkári rangot is kap Gál J. Zoltánnal, Horn Gáborral és Gilyan Györggyel együtt. Szeteynek nincs semmiféle közigazgatási, politikai tapasztalata.  A legnagyobb hatalmú (az Európai Uniótól érkező pénzeket kezelő) vezető Bajnai Gordon lesz, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség élén fejlesztéspolitikai kormánybiztos. Az ő feladata lesz, hogy az Európai Uniótól az elkövetkező években várható pénz elköltését felügyelje.  A Bajnai vezette Wallis Rt. volt a tulajdonosa a felszámolt Hajdú-Bét Rt.-nek, amely több tízmillió forinttal maradt adós a beszállító baromfitenyésztőknek. Közülük többen öngyilkosok lettek. Gyurcsány és Bajnai ismeretsége is a KISZ-időkig nyúlik vissza. Bajnainak ugyancsak nincs kormányzati, politikai tapasztalata. Bajnai, bár Gyurcsány Ferenc talán még nem tudja, nagyobb hatalommal rendelkezik, mint maga a kormányfő. Elvégre több mint húszmilliárd euró érkezik majd az Európai Uniótól, s efölött a fiatal üzletember rendelkezik majd. Draskovics, Szetey és Bajnai nem miniszterek, nem tagjai a kormánynak, és így nem is felelősek az Országgyűlésnek. Mi több, nem is interpellálhatók, így hát kontroll nélkül végezhetik tevékenységüket. Úgy tűnik, egyedül Gyurcsány Ferencnek kell elszámolniuk. /Ágoston Balázs: KISZ me. Volt ifjúkommunistákból verbuválódott az új Politikai Bizottság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 10./

2006. december 14.

December 13-án a határon túli magyar közösségek támogatását szolgáló költségvetési forrásokról, a támogatást kezelő intézmények sorsáról, a Szülőföld Alapról, valamint a határ menti együttműködés lehetőségéről, a különböző tervezett fejlesztési programokról kaptak tájékoztatást a határon túli magyar közösségek vezetői, akik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és a magyar kormány több tagjával konzultáltak december 13-án Budapesten. A konzultáción részt vett többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetője, valamint Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének és Juhász Sándor, a Horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Szlovéniából Kocon József, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségének elnöke, Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány vezetője és Méray Tibor, Franciaország élő magyar író. A magyar kormány tagjai közül részt vett a találkozón Hiller István kulturális és oktatási, Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, valamint Bajnai Gordon, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos. Bajnai Gordon, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy „évente körülbelül kettő és félszer annyi pénz jut majd a határ két oldalán élők támogatására, mint eddig. Százmilliárd forint a magyarországi forrás és ezzel körülbelül megegyező nagyságrendű összeg az, ami a szomszédos országoknál is rendelkezésre áll ugyanilyen célra”„. A forrásokat egyebek mellett az egészségügyi, oktatási együttműködésre, a kis- és középvállalkozások közötti kapcsolat erősítésére, valamint közös árvíz- és környezetvédelemre fordítják. Hangsúlyozta, hogy még egyeztetnek a szomszédos országok vezetőivel, és jövő év elején adhatják be a fejlesztési terveket Brüsszelnek. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: többek között a gazdaságfejlesztési elképzelésekről, a regionális gazdasági együttműködés lehetőségeiről kaptak tájékoztatást. Sikerült megegyezni abban, hogy a Szülőföld Alapon belül erre a célra külön keretet biztosítanak. Szó volt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatásáról is. – A magyar igazolványokat automatikusan meghosszabbítják. Bugár Béla felhívta a figyelmet, hogy az Illyés Közalapítvány eddigi határon túli alkuratóriumainak megszüntetésével a szakemberek kikerülnek a rendszerből. /P. A. M.: Újdonságok a magyar–magyar együttműködésben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ A találkozó után Markó Béla és Bugár Béla közölte: a határon túli közösségek vezetői egyetértenek a kedvezménytörvény olyan módosításával, ami lehetővé teszi a magyar igazolványok meghosszabbítását a kötelező csere helyett. Markó közölte, az RMDSZ a teljes nyitást tartja szükségesnek a magyar munkaerőpiacon. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyar igazolványok ügyében a kormány spórolni akar, nem akarja az igazolványokat újra kinyomtatni és kibocsátani. /Egyetértés Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./

2007. március 20.

A határ menti térségek felzárkóztatását segítő kormányzati fejlesztéspolitika kérdéseiről rendeztek információs napot Lovasberényben, a Magyarország határain túli szervezetek által delegált szakértők részvételével. Bajnai Gordon kitért arra is, hogy a magyar kormány új alapokra kívánja helyezni a határon túli magyarokkal való együttműködést, „modernizálni akarja azt az intézményrendszert és támogatási rendszert, amely eddig is működött”. /Nagy lehetőség a határ menti fejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./

2007. július 20.

Július 19-én Budapesten bírálta a magyarországi támogatások rendszerét Markó Béla, az RMDSZ elnöke, mondván, döcög a támogatások odaítélésének folyamata. Kérte, ezt gyorsítsák fel. „Az RMDSZ célja, hogy minél nagyobb hangsúlyt helyezzünk Erdély fejlesztésére” – emelte ki Markó, aki Budapesten Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel folytatott tárgyalásokat. Markó kijelentésére reagálva Kiss Péter hangsúlyozta, a két ország együttes kormányülése előtt külön konzultálnak az RMDSZ-szel, hogy a számunka is fontos kérdések napirendre kerülhessenek. Az egyeztetések után Bajnai Gordon közölte: hetvenmilliárd forint uniós fejlesztési pénzt kaphat közösen Magyarország és Románia a határ menti térségek fejlesztésére. /Markó: döcögő támogatások. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

2007. szeptember 28.

Tovább dagad Magyarországon a Zuschlag-ügyben kipattant botrány. A Zuschlag-ügyben elrendelt házkutatáson egy rejtett kamerás felvételt találtak, amelyen Weiszenberger László MSZP-s kiskunhalasi kistérségi megbízott 2005-ben egy vállalkozónak magyarázta a fejlesztési pályázatok elnyerésének mechanizmusát: kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért. A sikeres pályázók által visszaosztott uniós és belföldi milliókat a minisztériumba kellett vinnie, ő abból kapta meg a részét. Ezt a felvételt szeptember 26-án a Hír TV is leközölte. A nyomozás részeként házkutatást végeztek Weiszenberger Lászlónál. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra utasította a felelős szaktárca vezetőjét, hogy mentse fel az illetőt, és kezdeményezzen rendőrségi eljárást az ügyben. „Az nincs rendben, hogy képviselők a minisztériumok középvezetőivel mind a mai napig ellenőrizetlen körülmények között tárgyalnak” – fejtegette a miniszterelnök. Bajnai Gordon területfejlesztési és önkormányzati miniszter úgy fogalmazott, hogy nem naiv és tudja jól, hogy ez a rengeteg pénz sok rossz szándékú embernek is vonzó lehet, viszont azt üzeni nekik, hogy előbb-utóbb mindenki lebukik, és bíróság elé fog kerülni pártállástól függetlenül. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a most kipattant botrányt megelőzően egyik nyilatkozatában már utalt arra, hogy a Magyarországra érkező uniós pénzek nagy részét ellopják. Gyurcsány szeptember 24-i országgyűlési beszédében még cáfolta Orbán Viktor kijelentéseit, kijelentve, a Fidesz politikusa hazudott, és az ország tisztességes többségét is megvádolta. Az Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter szerint Orbán abból vonta le következtetésként, hogy eltűnnek az uniós pénzek, hogy az érkező támogatások ellenére országszerte nem épül szinte semmi, és nem bővülnek a vállalkozások. /Intézményesített lopás? = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./

2007. október 2.

Már beindult a Zuschlag-ügy, amikor a Fidesz elnöke, Orbán Viktor a parlamentben azzal vádolta a kormányt, hogy az európai uniós pályázatokon elnyert pénzek elosztása körül nincs minden rendben, a pénzek nagy részét... ellopják. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök élesen reagált, hazugsággal vádolta az ellenzék vezetőjét, mondván, hogy az egész magyar társadalmat sérti meg, amikor az uniós pénzek állítólagos lenyúlásáról beszél, s ezzel megingathatja az állampolgárok hitét abban, hogy megfelelő helyre kerülnek az ország fejlődése szempontjából fontos pénzösszegek. Ekkor már bilincsben vezették el Zuschlag János volt MSZP-s képviselőt, azzal vádolják, hogy nem létező alapítványok részére igényelt támogatásokat, amelyeknek további sorsa ismeretlen. A volt képviselő vagyonát zárolták, s megkezdődött a nyomozás. Ekkor robbant a másik ügy: a Hír TV nyilvánosságra hozott egy régebbi videofelvételt, amely önmagában bizonyítja, hogy a közpénzek elosztása hogyan is történt. A kistérségi megbízott, akit azóta Bajnai Gordon menesztett, és feljelentést is tett ellene, a következőket mondja egy támogatást igénylő vállalkozónak: ,,Én azt mondom neked, hogy mondjuk megcélozzuk a maximálisat, azt általában el szoktam tudni intézni, azt a 24–25 millió forintot, abból mondjuk, tekintettel, hogy már segítesz is meg minden, egy húszas marad neked (…), abból az áfa nem tudom, hogy lesz, abból még lejön az áfa, tehát l6–17 milliód marad. (…) nekem szólt a minisztérium, hogy mikor viszem a pénzt. ” Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt szeptember 26-án titokban éjszaka kihallgatta a Bács-Kiskun megyei ügyészség. Megszólalt a tárca egykori helyettes politikai államtitkára, Ocsovai Tamás. Szerinte a minisztériumban a politikai államtitkár, Mesterházy Attila s az MSZP ifjúsági és sportmunkacsoportjának vezetői vettek részt, Újhelyi István, Arató Gergely, Zuschlag János... Kihangsúlyozta, hogy ő szóban vagy telefonon kapta az utasításokat tőlük. A hvg.hu megkérdezte Topolánszky Ákost is, a drogügyekért felelős helyettes államtitkárt, aki megerősítette kollégája kijelentéseit: ,,... Ocsovai nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának (Ocsovai által említett) vezetői is dirigáltak neki, hiszen megrendelőként jelentkeztek... ” A Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint a Fideszre a szavazók 59 százaléka szavazna, a szocialistákra 30 százalék, a két kis párt, az MDF és az SZDSZ be sem kerülne a parlamentbe. /Bogdán László: Magyar tükör. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

2008. március 19.

A magyar–román határon átnyúló európai uniós program lehetővé teszi, hogy sikeres együttműködések alakuljanak ki a határ menti régiók között – mondta Bajnai Gordon magyar önkormányzati és területfejlesztési miniszter március 17-én a magyar–román határon átnyúló program indító konferenciáján, Temesváron. A 2007-2013. évi magyar–román határon átnyúló programra mintegy 275 millió euró áll a két ország rendelkezésre. Az első pályázati kiírások 2008 májusában, júniusában várhatók. Borbély László, fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter fontos programnak nevezte ezt az együttműködést. A nagy forgalmú közutak tehermentesítését lehet megoldani újabb határátkelők nyitásával. /Magyar–román uniós együttműködési program. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 19./

2008. október 17.

A határ menti infrastruktúrafejlesztés lehetőségeiről tárgyalt október 16-án Szatmárnémetiben a román–magyar kormányközi bizottság. A közös kormányülést megelőző munkálatokon részt vett Bajnai Gordon gazdasági miniszter és Ovidiu Silaghi, a kis- és középvállalkozások, valamint a turizmus és szabadfoglalkozások minisztere. A tárgyaláson a közös kormányülésen elfogadásra kerülő dokumentumokat vitatták meg. /Román–magyar kapcsolódás: gáz, áram és autópályák. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

2008. október 21.

Az év első hét hónapjában több mint 30 százalékkal nőtt a Romániába irányuló magyar kivitel, közölte Bajnai Gordon magyar gazdasági miniszter a magyar–román gazdasági vegyes bizottság Szatmárnémetiben múlt héten megtartott harmadik ülése után. Mára több mint 8 ezer magyar vállalkozás fektetett be Romániában, több mint egymilliárd euró értékben. A két ország közötti áruforgalom növekedésére jellemző, hogy 2007-ben 23 százalékkal haladta meg az előző évi adatot, 4,6 milliárd euró fölötti értéket érve el. Románia továbbra is a külföldre irányuló magyar tőkekihelyezések hagyományos és természetes célországa. /Előkészítették a mai magyar–román együttes kormányülést. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

2009. március 30.

Gyurcsány lemondása és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének bedobása a politikai köztudatba sejtette, hogy a magyar miniszterelnök, az MSZP elnöke pályája végéhez közelít. Először úgy tűnt, ellenőrizni tudja az eseményeket. Terve azonban nem sikerült, a napok élénk miniszterelnök-kereséssel teltek, majd Surányi Györgytől Békesi Lászlóig többen kijelentették, a szocialisták tákolmány programját nem vállalják. Az SZDSZ háromszázalékos, de újabb koalícióra bármikor kész pártként ismét királycsináló akar lenni, bedobta: számára elfogadható lenne Bokor Lajos volt pénzügyér, az MDF európai parlamenti listavezetője is. Azonban elutasítást kaptak. Mindeközben Sólyom László államfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is kimondta: az ország jelenlegi helyzetében a döntést a nép elé kell vinni, azaz előrehozott választásokat kell tartani. Gyurcsány és köre, no meg a cselédsajtójuk hevesen tiltakozott. Azután Suchman Tamás, a szocialisták egyik ismert figurája közölte: a pártnak új elnököt kell választania, mivel Gyurcsány lejáratta magát. Erre Gyurcsány, aki a gyors véleményváltás nagymestere, bejelentette: lemond pártelnöki funkciójáról is. Azonban utódja kijelölésétől nem állt el, jelölte Bajnai Gordon ipari és gazdasági miniszter. Az MSZP rábólintott. Még az SZDSZ döntésére várnak. Ha az SZDSZ besorol Gyurcsány mögé, néhány hónappal meghosszabbítják Magyarország agóniáját. /Simó Erzsébet: Gyurcsány megbukott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 30./

2009. március 31.

Egy szabadesésben lévő kormány évek óta magabiztosan pózoló miniszterelnöke lemond, minek utána pártja 85 százalékban bizalmat szavaz neki, és ismét az MSZP vezérévé választja. A továbbiakban pedig Gyurcsány Ferenc gondoskodik a számára megfelelő kormányfő kijelöléséről. A jelöltek sorra nemet mondanak nemet a politikai öngyilkossággal felérő tisztségnek. Végül Gyurcsány lemondott pártelnöki tisztségéről is. Menyasszonytáncnak vagy haláltáncnak minősítette Hankiss Elemér mindazt, ami az országban folyik, s ami elsősorban társadalmi-politikai-erkölcsi válságként jellemezhető. Az SZDSZ végül, a számára pillanatnyilag elfogadható pozíciók valószínűsíthető birtokában, hajlandó volt kiegyezni a Gyurcsány Ferenc jó barátjának és üzlettársának számító Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter személyében. A magyar baloldal siralmas helyzetben van, mekkora hitele lehet egy olyan, kormányon lévő pártnak, amely képes volt 85 százalékban újraválasztani az időközben lemondott Gyurcsány Ferencet? Az intellektualitás pártjának tartott Szabad Demokraták Szövetsége pedig hajlandó szekundálni egy effajta társaságnak? /Németh Júlia: Mennyasszonytánc vagy haláltánc. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./

2009. április 1.

Bolsevik módszerekkel keresi a fecsegőt az MSZP-ben a pártvezetés. A kormányközeli Népszabadság értesülése szerint bekérették az elnökségi tagok szombati mobil híváslistáját, hogy kiderüljön, ki szivárogtatta ki idő előtt Gyurcsány Ferenc lemondásának hírét. Bajnai Gordon megkezdte a tárgyalásokat kormánya minisztereiről. A Népszabadság úgy tudja, a jelölt teljes diszkréciót próbál tartani, ezért még a legközelebbi munkatársai sem tudhatnak arról, kiket szemelt ki a kulcsfontosságú tárcák élére. A titoktartás oka, hogy Bajnai maga is kutyakomédiának tartja az elmúlt hét miniszterelnökjelölt-keresését, és szeretné megelőzni, hogy az általa kiszemelt, tiszteletben álló embereket meghurcolja a politika és a sajtó. /Keresik Gyurcsány lemondásának kiszivárogtatóját. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./

2009. április 6.

Lendvai Ildikót választották meg az MSZP elnökévé a párt rendkívüli kongresszusán április 5-én – jelentette be Gyurcsány Ferenc. Lendvai Ildikót 91 százalékos többséggel választották pártelnökké. Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségére szavaztak a küldöttek, így nincs akadálya, hogy ezzel a módszerrel cseréljen kormányfőt az MSZP. /Lendvai lett az MSZP elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./ Lendvai Ildikó 1974-től a KISZ központi bizottsága kulturális osztályán dolgozott, majd 1984-től az MSZMP központi bizottsága kulturális alosztályának munkatársa, később osztályvezető-helyettes. Lendvai a KISZ és az MSZMP kulturális osztályain gyakorlatilag cenzorként dolgozott, korlátozta a rendszer által veszélyesnek tartott műveket és előadókat. /Lokodi Imre: Lendvai és a remény programja. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

2009. április 6.

Kiáltványt juttattak el Sólyom László államfőnek április 5-én Budapesten a Hősök terére szervezett civil demonstráció résztvevő. A Hősök tere megtelt a tüntetőkkel. A kiáltványt motorosok vitték el a Sándor-palotához, akik visszatérésükkor annyit mondtak, hogy a köztársasági elnök megbízottja átvette a dokumentumot. A Civil Összefogás Fórum által meghirdetett tüntetésen még ezt megelőzően felolvasták a kiáltványt, amelyben az előrehozott választásokat, a közélet tisztaságának helyreállítását, a közbiztonság megteremtését, a nemzeti jelképek tiszteletben tartását, a családok és a gyermeknevelés kiemelt megbecsülését, a magyar föld és otthonok védelmét követelik. A szónokok szerint meg kell akadályozni, hogy április 14-én Bajnai Gordon személyében megválasszák Magyarország új miniszterelnökét, és számon kell tőle kérni, Gyurcsány Ferenccel együtt, az ország tönkretételét. Makovecz Imre, az egyik főszervező azt mondta a jelenlévőknek, hogy ha nem lesz hatása a mostani demonstrációnak, akkor újabb megmozdulást szerveznek, hogy kiköveteljék az előrehozott választást. /Több tízezren a Hősök terén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./

2009. április 15.

Április 14-én megszavazta az Országgyűlés a bizalmatlansági indítványt, és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta. A budapesti parlament előtt összegyűlt sokezres tömeg hatalmas füttyel, dudálással, pfujolással fogadta Bajnai miniszterelnökké választását. A Fidesz, a KDNP és az MDF-esek tartózkodással fejezték ki ellenvéleményüket. Az MSZP frakcióból 186-an, az SZDSZ részéről 16-an szavaztak igennel. Bajnai Gordon a szavazás után letette az esküt. Ezzel véget ért Gyurcsány Ferenc bő négy és fél évig tartó kormányzása. A konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye mindössze miniszterelnök-cserére ad lehetőséget. Bajnai a következő napokban jelöli ki minisztereit, akik parlamenti meghallgatásukat követően átvehetik Sólyom Lászlótól megbízó levelüket. Bajnai elmondta: hat tárca élére új szakértő miniszterek csatlakoznak a kormányhoz, hatan pedig folytatják a megkezdett munkát. A KDNP nem tárgyal Bajnai Gordonnal – szögezte le Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető. Ezt azzal indokolta, hogy a nép kijátszására épülő paktumkormány illegitim, illetve, hogy a válságból, amelybe a Gyurcsány–Kóka–Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni. A jelen helyzetben csak az új választások jelenthetnek megoldást, nem pedig a konstruktív bizalmatlansági indítvány – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Megjegyezte: hajnaltól a Kossuth teret kordonokkal hermetikusan lezárták, miközben egy konstruktív bizalmatlansági indítvány került napirendre. Véleménye szerint ez tökéletesen mutatja, hogy a kormány két dologtól fél: a választópolgároktól és a választásoktól. A Civil Összefogás Fórum nagygyűlésén résztvevők az eskütétel alatt is azt kiabálták: „hazaáruló”. Később a rendőrök könnygázt is bevetettek. /Megszavazták Bajnait miniszterelnöknek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./

2009. április 16.

Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök Budapesten. Hozzátette: az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat. /Sólyom: alkotmányos Bajnai megválasztása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

2009. április 17.

Magyarországon április 16-án hivatalosan is megalakult a válságkezelő kormány, a Bajnai Gordon által vezetett kabinet. /Hivatalosan is megalakult a válságkezelő kormány. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 17./ A kormányfő kormányoz. Azonban baj van. Nem lehet tartani az irányt – mondja főkormányos. Ilyenkor az ellenzék felkiált: szakértői kormányt! De főkormányos nem adja át a kormányt, majd saját túlélése érdekében mégis átadja azt a szakértőknek. És jön szakértő, szakértői kormánnyal, melynek tengelye a régi, csak néhány küllőt cseréltek ki. Ha egy párt választást nyer, joggal feltételezhető róla, hogy a kormányzáshoz értők fellelhetők táborában. Amennyiben külső szakértőkre van szükségük, azt bizonyítják, hogy eddig is alkalmatlanok voltak a kormányzásra. Kulcskérdés továbbá, hogy ha valaki nem szakértő, milyen kritériumok alapján tudja kiválasztani a szakértőket? A történelmi baloldal VII. Levitézlett Kormányosa a hét csapást túlélt magyarságra még ráküldte a ráadást, a nyolcadikat. Szakértelemmel. /Pataki István: Szakértelem. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 17./

2009. április 18.

Ami Budapesten a kormányfőváltás ürügyén történt, az kimeríti a politikai kabaré fogalmát. Az Országházat és a Kossuth teret körbekordonozták, majd vízágyúkat rendeltek a várható megmozduláshoz. Jönnek, tüntetnek, majd hazamennek, ahogyan az őszödi klasszikus, Gyurcsány Ferenc mondta. A kormányváltás hangulatelemei az állig felszerelt rendőrség, a motoros tüntetők és a libatenyésztő gazdaságok tönkretételét Bajnai Gordonra gágogó szárnyasok voltak. A pártpolitikai folytonosságot a Bajnai-kormányban a hajdani miniszterelnökhöz (is) lojális, befolyásos politikusok képviselik, mellettük „szakértők” vannak, egyikük például agrárszakemberként, 29 évesen felügyelheti tapasztalataira hivatkozva mindjárt a nemzetbiztonságot! Az új kormány csupán egy évre vállalkozik. Hogy igazából mire, csak sejteni lehet. Utánuk az özönvíz! /Laczkó Vass Róbert: (M)agyar táj, (m)agyar ecsettel. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./

2009. április 20.

Április 21-én letették az esküt az április 16-i hatállyal kinevezett új magyar kormány miniszterei. Bajnai Gordon meghirdetett válságkezelő programja a cselekvés, a kilábalás és a növekedés programja, amely sok lemondással jár majd, közölte a miniszterelnök. A Fidesz szerint a kormányfő által bejelentett válságcsomag családok tíz- és százezreit fogja lehetetlen helyzetbe hozni. Az MSZP támogatja a programot, az MDF szerint mindenekelőtt az MSZP–SZDSZ feladata megválaszolni, elfogadják-e azt vagy sem. A KDNP szerint Magyarország is „lemondást” kér Bajnai Gordon miniszterelnöktől. /Letették az esküt Bajnai miniszterei. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

2009. április 22.

Gyurcsány Ferenc lemondása és Bajnai Gordon miniszterelnökké válása növelte a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP közötti különbségeket, míg a Jobbik – a kutatások során először – elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt – derült ki a közvélemény-kutatásból. A biztos pártválasztók közül a felmérés szerint 70 százalék adná voksát a Fideszre és 18 százalék az MSZP-re, a két kisebbik parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF pedig 2, illetve 1 százalékot kapna. /Nőtt a Fidesz és az MSZP közötti különbség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-112




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék